kedd, augusztus 10, 2010

Nem vesztem el

Sziasztok Látogatóim!

Nem vesztem el csak nagyon sok dolgom akadt az elmúlt hónapokban. Volt benne szomorú is és vidám is.
Sajnos megszűnt a munkaviszonyom, első bánatom után arra gondoltam, hogy hurrá legalább lesz időm gyöngyözni, hát ez nem így sikeredett.
Elköltöztem onnan ahol átmenetileg tanyáztam, és ezzel hirtelen nagyon sok dolog akadt. Hát aki költözött az tudja, mennyi holmit tud az ember felhalmozni az évek során. Először azért takarítottam, hogy az 1 év óta pihenő bútoraimat használható formába hozzam, aztán meg kicseréltük a nyílászárókat, na ezután is volt mit suvickolni. Hát mostanra már ezzel is készen vagyok, és már a lakás is szépen csinosodik, kész szerintem soha nem lesz, mert mindig lesznek újabb és újabb 5leteim, de mostanra már elmondhatom, hogy rendben van:)
Jaj, hát majd elfelejtettem az orrsövényemet is megműtötték időközben. Szóval ezek történtek a legutóbbi bejegyzésem óta.
Na de ezért nem tettem le teljesen a gyöngyöket, néhány dolgot alkottam. Most szépen sorjában fel is teszem a képeket.
Remélem mostantól újra lesznek rendszeresen újabb és újabb alkotásaim, amiket megoszthatok veletek.

0 megjegyzés: