szerda, január 30, 2013

K 60 II. 3D szívecske

Nagy örömömben, hogy sikerült a hibát kiküszöbölni, rögtön neki álltam a következő medálnak, és most elsőre sikerült:):)
Ehhez a medálhoz már készülőben a karkötő, hamarosan teszem fel, ha nem felejtem el a fotózást, mint, ahogy szoktam.

Minta: Gyöngymágus

K 60 I. 3D szívecske

Amikor először megláttam, tudtam Nekem is kell egy ilyen:)
Ez már majd egy éve volt, most már van. Sőt nem is egy:)
Sokszor azt hiszik az ismerőseim Nekem, könnyen megy a gyöngyfűzés, hát ez a medál jól kifogott rajtam, 2 napig csak fűzögettem és bontottam, valahogy a végén mindig eltévedtem, pedig volt mintám is:( Aztán 6.-ik neki ugrásra megértettem, hogy hol is van a bi-bi, és láss csodát megtört a jég kész lett a szívecském. Úgyhogy üzenem a kezdőknek, nem szabad feladni, és a gyakorlottabb gyöngyitiszes lányokkal is előfordul hűűűűű, hogy is van tovább effektus:)

Szokásomhoz híven lesz hozzá karkötő is, egyelőre még csak tervben van:)

Minta: Gyöngymágus

szombat, január 26, 2013

K 536 karkötő Fionához




Jól kitaláltam magamnak ezt a karkötő dolgot, kell nekem mindig szettben gondolkodnom:)
Gigantikus mennyiségű csiszolt rizst kajált meg, na és még több gigantikus időbe telt mire ezt a sok kis négyszöges minta egységet megfűztem. Az eredmény azonban magáért beszél:) Nagyon megérte az időt, mert igen feltűnő egy jelenség, és nem a nagysága vagy színe miatt:)

Minta az nincsen........, Ande Fiona bogyója adta az ihletet, annak is az egyik minta egysége :)

K 49 FIONA bogyós lánc



Végre elkészült a lánc FIONA bogyeszhoz, de sem nem zöld se nem ogre és mégis szépséges:)

Szettben: K 536 karkötő

Fiona bogyó minta: Ande

szombat, január 19, 2013

K 55 II. XOXO variáció szett medálok

 Most is a karkötő alapmintáját hasznosítottam a saját gondolat medáljaimhoz. Az 5-let saját azonban a minta az eredeti karkötő minta.

A gyöngyök ua, mint karkötőben, de mégis összhatásában sokkal világosabbnak tűnik, az opál amethist swarovski gyöngy miatt. ( K 055 XOXO karkötők )

K 55 XOXO szett karkötői

Ez megint egy második, a türkiz mellett ezennel rózsaszínben:)
A metodika is hasonló mindhárom karkötőben a szalma és gyöngy golyóbis azonos, azonban a swarik különbözőek.


Készítettem hozzá egy vagyis két medált is: K 055 XOXO variáció medál I. II.

K 59 OCTOPUS karkötő

Drága jó Édesanyám még karácsony előtt felhívott, hogy szeretné egy kedves ismerősét megajándékozni egy fehér karkötővel, kérdeztem én, mennyi időm van, hát egy pár nap..... pufff, hogyan szorítsam be az időmbe, agyaltam nézelődtem, aztán rátaláltam erre a szépséges mintára Mu oldalán. Azonban megfűzve olyan kis 'vékonkának' tűnt, ezért az eredeti mintához képest, ez két soros. Nekem így még jobban is tetszik, ja és fotózhatatlanul álom szép lett:)

Eredeti minta ( egy soros ): Mu_centperles.canalblog.com/

K 45 IV ALICANTE bogyós lánc

Ennek a típusú láncomnak mindig nagy sikere van, immáron már a negyedik változatot fűztem meg, egy kedves kollégám feleségének:)
Most egy nagyon szép szivárványosan csillogó piros gyöngyöt választott a hölgy, akinek készült, ami sajnos a képeken nem is látszik, pedig csoda szép a ragyogása. Annyira tetszik nekem is ez a gyöngy, hogy már készül az ötödik is, természetesen egy kicsit másképp:)


szerda, január 02, 2013

K 36 II. FLOWER POWER virág medál

Íme, a következő:
Ez is még a nyáron készült egy kollégám feleségének:)
Az első egy 5in1 variációban készült, ezúttal azonban csak ez az egy medál egy nagyon szépen csillogó selyem zsinór lánccal, és természetesen egy apró kis változtatással ( a kis belső kása gyöngyök csillogásában )
A piros oldal:

És a sötét ( fekete ) oldal:

K 48 BAROKA bogyós lánc

Mostanság nagyon elvagyok maradva a fényképezéssel, ezért a blog frissítésével is, most így év elején megpróbálom pótolni az elmaradásaimat.
Elsőnek egy már nyáron megfűzött, de csak egy-két hónapja összeállított lánc.






Szettben illik hozzá a K 053 karkötő.


Baroka bogyó minta: perleade.canalblog.com

JÁTÉK MÉZESMAMÁNÁL


 Jó régen nem jelentkeztem, akkor kezdődjön az új év egy játékra invitálással:)


 Egy jó kis ÉV NYITÓ játék, erre a gyönyörűséges medálra lehet beszavazni:)

JÁTÉK Mézesmamánál